Az amerikai fiú elbeszélője 2032. április 32-én, délután kettő előtt két perccel, tehát kissé elkésve esett be saját, belső, párhuzamos gyermekkorának temetésére, zsebében a meg nem született, tehát még monológ állapotú nekrológgal. Körben a letépett, más források szerint véletlenül leszakadt karú játékmaci, egy fiúk által is dédelgethető baba, donaldkacsa a rágópapírról (színei kissé aszinkronban), a nyelvöltögető kutyapersely, és a légpuskával százszor is levadászott műanyag-indián már türelmetlenül izegtek-mozogtak (egyszerre mindig csak ketten, hisz' csak két kezem van, nem igaz?). Ők a hallgatóság első sora, második sor nincs, így nekünk már csak a harmadik sorban jutott hely.

Az időközben aláereszkedett, trigitális kivetítőn már film pereg: Diszkódémon, azonnali közönségsikert eredményező, trendi elspiritualizálástól mentesen, lélek-nuncsakuzik a Legyek Urával. A Kádár-kórban. Valahol Európában.

Fentről, a kiégett-fotókék égen billegő, kézzel pingált fileteado fatábla-felhőkről az szitál lefelé, de a falusi, kis tavon is (ki gépen száll fölébe, annak tán tócsa se) az úszik felénk háphápogva, meg a jégdarabos pártitkár-fagyiból is azt radulázzuk magunkba befelé, hogy te magasságos habospántlika, anno tényleg az volt, hogy együtt kiterveltük, hogy elraboljuk a permetezőhelikoptert a hizlalda udvaráról, hogy aztán végül is azért ne raboljuk el a permetezőhelikoptert a hizlalda udvaráról, mert nem tudtuk az éjjeliőr kutyájának a nevét. Helyesen. Kiejteni.

Hálás vagyok ezért a tapétához való díszszegély-csíkkal sebbel-lobbal áttekert Tisza-cipős dobozban karácsony után egy héttel a küszöb előtt hagyott ajándékért, gyermekkorom összetört cserepeiért. Jó lesz az még egyszer valamire, mondaná megboldogult nagyanyám!

Aki ezt a könyvet írta, egy cseppet sem nosztalgikus vagy szentimentális, inkább csak olyan kegyetlen a szeme sarka nézése, mint egy mindenre elszánt kovbojnak, de bárcsak mindenki úgy lenne kegyetlen és mindenre elszánt a világban, ahogyan Csepregi János.

Egyszer s mindenkorra felnőttünk? Irány Amerika, irány l'isola del giorno prima!

Györgyi Csaba (Vendégszöveg Blog)