Haladjunk mi is kívülről befelé. A könyvet tükörezüst borító védi, melyben a figyelmes olvasó akár még saját magát is megpillanthatja. Ehhez természetesen megfelelő szögben kell tartani a könyvet.
Másodszor: a heraldikában az ezüst a fehérnek felel meg, ahogyan esetünkben is a Morgensternt tiszta papírra írják.
Még egy lépés befelé... a lélek olyan ezüst, amely még nem arany, mert csak a Nap arany, ráadásul az időjárástól függően az sem mindig. Aki tehát kézbe veszi ezt a könyvet, vigyázzon, mert lelket vesz kezébe!

A kötetbe lapozva a versekkel üdén együtthangzó arculattal találkozni, melyet egy olyan, háttérben maradni képes, mégis tehetséges grafikus szőtt-szült, aki talán nem is szeretné, ha sokat emlegetném.
Szerintem sem kell túlzásba vinni ezt az emlegetést, ugyanis nagy kincs ő, és biztosan hallani fogunk még róla, hiszen olyanokra, akik köröket rajzolnak az égre, mindig szükség lesz.

fogyó múltadba születsz naponta
kintről befelé bentről kifelé
kopsz
…miközben idegen bőrök és idegen ruhák is kopnak, s a szerves zárványtudatban interakciók helyett szídzsíájjal felturbózott, idegen emlékek bujkálnak.
Mivel benne van a levegőben, hogy kívül rekedtünk önmagunkon, ezért divat lett elidegenedésről és ál-téridők menekülő-alagútjairól röfögni, de hiteles és jó mértékkel ábrázolt, valóban átélt folyamatokba illesztve, mint e könyvben is, szabad, sőt kell is a helyére tenni, hogy miért és hogyan idegenedik el az ember a valóságtól, mely
túl nagy
túl tágas
hogy élettel
hogy új élettel
lehessen megtölteni

idegenként
élsz bennem tovább
A gyászmunka intimitása végső soron rokonítható az amputált végtagok fantom-fájdalmának kezelésével. Csepregi János beavatja műve befogadóit a minden ember számára adott, folyamatos haldoklás semmiféle csillapítást nem tűrő rítusába-ritmusába.

nincsenek rétegek melyek inger és
érzékelés közé húznának sáncokat
Semmi ködbe bugyolált, lírai áradás, csak a valósággal nagy felületen történő, közvetlen érintkezés? Hát hogyan lesz úgy menő költő Cs. J.-ból, ha semminket, de komolyan: semminket nem hajlandó kielégíteni, s amit ad, azt sem adja egykönnyen? Mégis, kinek kell ez a dunnaként ránk terülő meztelenség, hol sem a szavak sem hiányuk nem teremt? Hát csak saját poklot lehet járni, amikor elbújni nincs hova, mert nagyon fáj, hogy a haló szövetekkel anya is, halhatatlanság is együtthal?

Igen, járni csak saját poklot lehet, és míg vacogva várjuk Isten érkezését, legalább ezt az egy mentőkérdést illene nagyon jól megtanulnunk ahhoz, hogy végül teljesen megtisztulhassunk.
Tulajdonképpen kinek is kell itt megtanulni beszélni? Az Istennek vagy az embernek?

Miért vannak egyáltalán költők, és ezüstkönyv-lelkű Csepregi János miért az?
Talán azért, mert Simon mágus tornyából kirontó garabonciásunk ő, amikor tudatosan el nem idegenített, sőt az önkifejezés erős vágyával még magához is ölelt belső égéseibe öltözve értünk forr a dala, és helyettünk nézi a farkas szemét?

Ezt a kötet nyomot hagy, és legjobban egyik saját sora jellemzi:
valami ami nem cukrozott

Györgyi Csaba (Vendégszöveg Blog)