KOR TÁRS

Vendégszöveg Blog

Vendégszöveg Blog

Szabadon

2019. augusztus 10. - Vendégszöveg

I.

A laza lelki izomzattal történő szabadesés nagy pillanatai, a sülő, fűszeres hús már pirult kérgéhez hasonlóan, belső zamatokat őriznek meg. Egy gyors kézfogás szuperember-jelmezben, egy korty a színes reklám-löttyből, aztán már meg is lehet mutatni, hogy ki a bajnok.

A kisvárosból mindenki festhetett egy-egy csillagot az elrugaszkodás hatalmas víztartályára. Kivételt csak egy halott család és az őket éppen eltemető szomszéd farmer képezett. Ott nem volt se festés, se zokogás, se színes litty-lötty, csak a remény hirtelen kinyúló, de elkésett mozdulatát követő várakozás már távolban ballagó emléke.

Egyszer mindenkit körbe lehet állni, azokat is, akiknek nincs nagyobb vágyuk az egyre távolabbi városokba való költözésnél.

 

II.

Minden gyermek keresi a település és a természet határát. Nemcsak azért, mert legalább egyszer szeretnének mindenhol ott lenni, hanem a határ okozta szédülés miatt is. A kerítések, utak és árkok a bennünk lévő Máshol jelterének határai.

A legmélyebb a legmagasabb? Kérdezd a gyerekeket, de a harmadik és negyedik kezedet nem fogja helyetted senki sem megtalálni.

 

III.

Ahogy az idővel nem úgy van, mint a levegővel, a valahonnan valahová sem az anyagé. De akkor mi tartozik mihez, és hogyan? Ez a kérdés olyan tagolhatatlan áramlás, mely semmivel sem érintkezik. Tudjuk a választ, de egészen addig nem fogjuk megérteni, amíg a jövőbe zárt tudat mosolyának tömegét egy számegyenesen akarjuk kijelölni. Tessék, litty-lötty!

 

IV.

Ha elfogy a tinta, marad a szó,

ha elfogy a szó is, marad a lélek és annak szabadesése,

a tudat maga, fénybe csomagolt fény, embertelen szépség,

az ég karimás kalapja, s alatta egy marék manna, és ez éppen elég!

süti beállítások módosítása